MINDENNAPI EGYENSÚLY #1

Ahogy tegnap említettem, ma arról olvashatsz, hogyan segíthet a rend és rendszerezés a hétköznapi egyensúlyod megtartásában úgy, hogy nem is kell hatalmas erőfeszítéseket tenned: mindössze apró rutintevékenységek kialakításáról van szó, amelyek segítenek, hogy nyugodtabban teljenek a hétköznapok. egyensúly

Szentelj helyet a holmidnak!

A legnagyobb segítség, amit a szétszórtság megszüntetéséért tehetsz az, ha minden tárgyadnak helyet szentelsz az otthonodban és használat után azonnal el is pakolod őket.

Ha mindennek helye van, sokkal könnyebb kialakítani azt az automatikus szokást, hogy amint befejezel egy tevékenységet és már nincs szükséged az adott tárgyra a kezed ügyében, gondolkodás nélkül visszateszed oda, ahová való. A magad életét könnyíted meg és időt is spórolsz azzal, hogy nem kell folyton keresgélned a holmidat, hanem tudod, hol tartod és bízhatsz benne, hogy oda is tetted vissza legutóbb.

Nézz körbe a lakásodban: van olyan tárgy, ami csak hánykolódik és mindig útban van vagy éppen folyton keresgéled? Találd ki, hol lesz a helye ezentúl és mostantól minden alkalommal tedd vissza a számára kijelölt polcra vagy szekrénybe! egyensúly

Ha például hazaérve a kulcsodat mindig a szokásos helyére teszed, soha többé nem kell kutatnod utána indulás előtt. Pontosan ugyanannyi idő ledobni valahova, mint felakasztani egy kis akasztóra vagy betenni a táskádba, amint hazaérsz. Ugyanez igaz a telefontöltőkre, papucsokra és szemüvegekre is. ?

Gondolj a holnapra már ma!

Gondolkoztál már azon, mely napszakban a legnyugtalanabbak az emberek? Szerintem a reggeli kapkodás a legáltalánosabb jelenség, amely akár az egész napodra rányomhatja a bélyegét: ha már felkelés után frusztráltnak érzed magad és fél szemmel az órát lesve, zaklatottan készülődsz, idegesen érkezel a munkahelyedre, az egyetemre vagy ahol éppen dolgod van, amelyből aztán nehéz kizökkenni.

Szerencsére sokat tudsz segíteni magadon annak érdekében, hogy harmonikusabban induljanak a reggeleid.

Rendszerezni nem csak tárgyakat, hanem tevékenységeket is lehet.

Készítsd elő a másnapodat egy félórás esti rutin során! egyensúly

Ha még lefekvés előtt kikészíted a ruhát, amit viselni fogsz, megspórolod a reggeli „mit vegyek fel” monológot, amelyekkel időt és nyugalmat nyersz. Apróság, de jó érzés úgy ébredni, hogy már tudod, mit viselsz aznap.

A cipődet tisztítsd meg előre, így már azzal sem lesz gondod reggel.

Ha hordasz magaddal ebédet, uzsonnát a munkahelyedre, ezt is előkészítheted és dobozban beteheted a hűtőbe, így reggel csak kiveszed és már indulhatsz is!

Nézd át a táskádat és csak azt hagyd benne, amire másnap is szükséged lesz. Elég lelombozó tud lenni, amikor a reggeli pakolás közben váratlanul rád pislog az elfelejtett előző napi ebédmaradék a táskádból. ?

Ha bármilyen ügyet el kell intézned, az ehhez szükséges papírokat és dokumentumokat is keresd elő már előző este, hogy ne a reggeledet keserítse meg a mappák közötti sietős kutakodás.

Ezeket a dolgokat mindenképp meg kell csinálnod valamikor, előre tervezéssel azonban mindezt nyugodt körülmények között teheted.

Alakíts ki rituálékat!

A nap/hét bármely szakaszában kialakíthatsz az esti rutinhoz hasonló tevékenységrendszereket, amellyel sok időt spórolhatsz magadnak. Ha csoportosítod a teendőket, hamarabb megvan a házimunka, a főzés, vagy akár hatékonyabban elintézheted a pénzügyeidet is.

Szokásod lehet például, hogy főzés közben elindítasz egy mosást, takarítás közben beteszed a másnapi ebédet a sütőbe vagy összehajtod a frissen mosott ruhákat, miközben telefonon beszélsz valakivel.

Nálam például vasárnap esti rituálé, hogy hajat mosok, manikűr-pedikűrözök és amíg szárad a lakk, elintézem a banki átutalásokat, befizetem a közmű-tartozásokat a díjneten és megválaszolom a privát emailjeimet, így a hétfő tiszta lappal (és szép lakkal) indul. ✨

Remélem, sikerült ötleteket adnom, hogyan teheted könnyebbé saját magad számára a hétköznapokat. Hamarosan érkezik a bejegyzés második része. ?

Tegnapi inspirációs írásomat a rendszeretetről itt olvashatod: HETI INSPIRÁCIÓ – JÚNIUS 15.

Neked van olyan ötleted, amellyel nyugodtabban kezelhetők a mindennapok kihívásai?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük